Angyal verses oldala

Ráült a tájra a dér.
S havat lapátoltat a tél.
Őszapó elhagyja az avarlepte tájat,
S a juhász sem terelgeti már a nyájat.

Vastag ruhába bújik,
És tűri, amíg nem múlik.
Tűri, hogy húsába marjon a fagyos hideg,
S meg kocogtassa vállát vacogó rideg.

Van öröm, mi bódító.
Puha, selymes hótakaró.
Víg gyermekek kacajától hangos szánkázás.
Mozgásra késztető visító sinkózás.

Cudarul reszket e tél.
Vacogós ráncos a levél.
Fáknak meghalt ruháján sétáló zimankó,
Kegyetlen erejét délcegen mutató.

Tombolj hát hideg jégfagy.
Erőd majd úgy is alább hagy.
Tavasz asszony kezében a langyos viselet,
Mosolyog, s haragod űzi majd kikelet.

2005.11.18.