Angyal verses oldala

Zengje a menny, s pokol,
Szíved mélyén öröm honol.
Zúgják a folyók, vízesések,
Kiáltsd messzire, hogy – élek!

Ontsák tüzes katlanok,
Izzó fényükbe vesző hajnalok,
Hogy, - bár léted úgy érzed kemény-,
Ne hagyjon el soha a remény.

Lakatolt kisvirág kiáltja,
S viharban úszó szellő lánya,
- Ébredj harcos, ne aludj már,
Virágját-bontó világ, itt vár!

Titkokat fúj e szél.
Remény-álmokról mesél.
S te tűrve, némán hallgatod,
S belül halkan szól már a dalod.

Áztatott mezők bús virága
Sziklaszirten álló magányos fa ága.
Mind-mind azt suttogja,
Szívedet már csak öröm súrolja.

Ne boríts hát fátylat e mezőre
Világvégek igazság őre.
Legyen szebb, mint volt hajnalod,
S öröm-csokrok fedjék be nappalod.

2006.03.05.