Angyal verses oldala

Dalol az élet, s dalolok én is.
Rózsák ágyában feküdnék mégis.
Simító karjukban lágy ölelés,
Ébredő szívnek üde lüktetés.

Szúró tövisek, édes fájdalom.
Marokba gyűrt ragacsos mézálom.
Bódító virágfejek illata,
Bennük rejlő por, méhek itala.

Sárgán-narancsos, vörösen-fehér
Nyirkos, izgatott, hófehér tenyér…
Melytől múltban életek virultak,
S most jelenben, ugyanattól múlnak.

Őszi színbe takarózott világ.
Lehullt szirmok, mit az idő kirág.
Torz tükörben sajdul fel az élet,
Prizmák lépcsőjén üti az éket.

Gyarló esendő… nyisd ki a szemed!
Lásd az igazat… mi, honnan ered?!
Valós álmod csak érzelem foszlány…
Napból s éjből táplálkozó talány.

Újra és újra meghal ez a nyár.
Ívbe hajlott kecses dereka már.
Pajkos szépsége ősz-ráncba esik,
Víg kacaja… hallgatásba veszlik…

2006.10.08.