Angyal verses oldala

Ettől rosszabbat elképzelni, átélni, megalkotni sem lehet.
Ez a vég. Illetve nem, mert nem adom fel. Nem győz le. Hisz én ember, ő meg csak egy kis szürke betegség. De mikor szeretteim támadja, akkor roppant dühös tudok rá lenni. Mindenféle eszközzel támadom. S a végén tudom én győzők… De addig pánik, méreg, idegesség… sírás, rosszkedv.

Nem válogat… öreg, fiatal, gyerek. Mindegy neki, ahol rést talál benyomul. Elég egy aprócska gyengeség, egy félrefordulás, egy nem odafigyelés és paff… már ott is van. De hogy tud bántani egy kis ártatlan gyermeklelket? Ilyenkor vagyok igazán gyenge. Pedig nem jellemző, aki ismer… ilyenkor megkérdi, -mi van veled? Hát semmi különös… csak jól fenéken billenteném ezt az itt tanyázó, élösködő, szipolyázó, vén dögöt… Levetném a földre, s megtaposnám, táncot ropnék rajta, hogy takarodjon még a közelünkből is. S csak néznek… nem ilyennek ismertek… Hát nem… de tudok ilyen is lenni.

Inkább hegyet másznék, vagy rengetnék… mint sem itt legyek és törölgessem verejtékező homlokát. Vele mennék hegyeken és völgyeken át… csak jól legyen már.
S tudom, majd jól lesz, de addig megtipor engem is, nem csak az Ő piciny testét.

S nem hallok mást, csak nehéz légzését a sötét, csendes éjben. Nem érzek mást, csak forró, kicsiny testét, mi melegit, mint kályha. Mégis fázom, fázom belül, s remegek… s nem tudom mit hoz a holnap.

mára ennyit… elfáradtam.