Angyal verses oldala

Méregtől vak szemek.
Dühöngő szikrázó tekintet.
Mint ostorcsapkodás a testen,
Pirítja arcom, égeti lelkem.

Dühöngő ember öklét szorítja,
Lábát csapkodná a homokba.
Fékezi féktelenségét, mert tudja,
Hogy ezt takarja már a múltja.

Rád telepedő vörös harag.
Add ki magadból, mert ott marad.
Add ki, mert megmérgezi tested,
Míg a tudatod meg nem peshed.

Olyan ő, mint a tenger.
A moraj alant terjed, mélyen.
Olykor háborgó, máskor csendes,
De mindig őszinte és kedves.

2005.II.24.