Angyal verses oldala

A napfény édes égető sugara,
Mely átjárja minden porcikám,
S a virág illata, mi száll a szélben,
S csak por lesz a sziklán.

Én vagyok a napfény
S az ujjaim napsugarak.
A csókom, s minden érintés,
Édes fuvallat.

De csak, mint kósza szellem
Költözök a mező illatába,
S csak vágyálmom a tudat,
Az idő vonalában.

Veled szárnyalnék! - együtt a pillangókkal.
Fent a magasban, összegabalyodva,
Mint egyé vált két fél alma…
Hívj hát kedvesem ölelő két karodba.

Nevünk suttogja a szél,
Míg szívünk, s lelkünk egybe ér.
Káprázatos édes tündöklés,
Szemekbe vakító, szikrázó fényvetődés.

Egy mondat száll felém a térben,
És eléri testem minden zugát.
Halld a hangot! - szól serényen:
Vigyázva féltsd a szerelem húgát!

Mit nemzedékek óvtak, védtek,
S imádták minden mozdulatát,
Halld a hangját! - Lásd az arcát!
Mint messziségben a hegy vonulatát.

Míg szem ellát a messzi horizontig,
A színek élessége kék és zöld.
Szárnyalj, lásd a végsőt amott,
Amint összeér ég és föld.

2005.04.13.