Angyal verses oldala

Apad a test, pedig hát nem mozog.
Bár kavarog a vér, s a szív dobog,
Mégis satnyul burkában az élet.
Alatta nyögnek a szürke évek.

Minden sóhajjal több lesz a lélek
És szabadabb, ahogy a test lépked.
S midőn e burokban lassan elpihen,
Ő kacagva tűnik a semmiben.

Oson a tél, csendesen lefedi.
Fagyott könnyből oltárt épít neki.
Királyhoz méltón, tesz tömjént, mirhát,
És elsuttog egy utolsó imát.

„Aludj hát ember, mert ember voltál.
Most pihenj, a halál erre szolgál.
Emléked olyan legyen, mint a reggel,
Szikrázón fényes, ha a nap felkel…

Aludj csendesen, majd én őrködöm,
Békéd háborítatlanul őrzöm.
Aludd az álmod, ha nem tudtad élni,
Aludj hát,… most már nem kell félni!”