Angyal verses oldala

Ó feledés, mikor ragadsz magaddal?
Mikor feded be elmém bódító szavakkal?
Az idő megoldja, de túl messze van nekem.
Átveszem hatalmad, s majd én feledtetem.

Mint ahogy szaladnak a felhők nagy viharban,
Mint ahogy száll a homokpor a sivatagban.
Vívódás most létem, harcolok önmagammal.
Tűzre adu a víz, hát lemosom könnypatakkal.

Vigaszom, csak az élet fájának sarka,
Az a kicsinyke kis gyermekhajtás
Aki mosolyt ültet arcomra,
S gyönyört hoz a búval telt napokba.

Az élet azon üt, ki gyengének mutatkozik,
Mert igaz volt a szó, hinnem kellett volna benne.
Sodródni az árral, s nem ellenállni.
Talán akkor most minden könnyebb lenne.

Tudatos agymosás, emlékkép felülírás.
Harcban megedzettnek hitt lelkek,
Most azt nézik hová bújjanak,
Menedéket, megnyugvást hol lelnek.

Ismerős idegen egy mellékvágányon,
Kezem fogva húz egy síkbeli vágyálmon.
Gondolat elterelés, szürkületi zóna…
Bárcsak minden ennyire egyszerű volna!

Nem akarok gondolkodni, mert az is fáj,
De mint mindenre, erre is van szabály.
A feledés könnyebben megmutatja arcát,
Ha én is befejezem a magam kis harcát.

2005-05-08.