Angyal verses oldala

Szótlanul állok az út szélén,
Vállamra borul egy álom.
Ki vagy, kit látok az út végén?
Talán te vagy az, barátom?

Mint a hajlott derekú fűzfa
Várok görnyedve és nyögve.
S ott feszeng vigyázban a tűzfal,
S állok szelíden mögötte.

Néma csend honol körülöttem,
Majd arcomra kiül a félsz.
Egekből ereszkedve jöttem,
Hogy még adhassak, ha majd kérsz.

Fátyolsóhaj hagyja el ajkam.
Remegve, de feléd nyúlok.
Apró lépés, de csak oly halkan,
Már érzem, hogy elpusztulok.

Emelj fel kedves, halálomból,
A hajnal üde pírja vár.
Emelj ki a sötét álomból,
Nyakra kötelet ne tégy már.

Szemeiddel lásd a láthatót,
Rózsaszín érzékkel érezd!
Hangoddal simogasd a valót,
Foghatatlan fékkel fékezd!

Eső áztatta csúf hajnalok
Újra beszéljetek hozzám.
Lépjetek, mielőtt fáradok,
Felétek emelem orcám.

Hangom még recsegő reszketeg,
De már bátorkodva merész.
Nem rég még haldokló és beteg,
Mára már abból csak egy rész.

Nem akarhatod, hogy elvesszek
Ne kívánd nekem a magányt!
Minden, mit egykor hittem s hiszek,
Átfedi majdan e talányt.

Kusza lélek lakozik bennem,
De könnyedén kezelhető.
Úttalan utakon kell mennem
A kínja nem feledhető.

Játszd még újra, hogy érezzelek
Ki voltál, vagy, s leszel itt.
Álld, hogy szelíden szeresselek,
S borítson el a csendes hit.

2005.06.07.