Angyal verses oldala

Csendes a szoba, zene sem szól
Egy sötét űr most átkarol.
Körém szökött észrevétlen…
S félelem sikolya torkomban dalol.

Sarokba húzódva csendesen,
A szörny kalapál szívemben.
Verejték ül meg arcomon…
Egyedüllét, …meginogtat hitemben.

Hová tüntetek szép napok?
S a rózsahidas nappalok?
Most magány ül meg vállamon…
Hamuvá érett, s szürkévé vált vagyok.

Harcolok elveszett hitemért
Hiszem, aki ismer, az ért.
Bekebelezett a magány…
De ki kell törnöm, nem másért, magamért!

Mára, ívbe hajló bronzkorom,
Már csak egy szép ligetálom.
De küzdeni, s élni tudok…
S Te segítesz nekem ebben barátom.

Szerelem éhséget fúj a szél
Nyár hónapja erről mesél.
Még hallom, ahogy suttogja…
És nyitom az ablakom, mert nekem beszél.

Megosztanám veled magányom,
Hogy ha lennél lelki párom.
Ha érezném minden percben,
Egekig emel, s porba súlyt hiányom.

(Neonlightnek ajánlva)

2005.06.13.