Angyal verses oldala

Engem is csak egy gondolat bánt,
Meghalni egyedül odafönt egy sziklán.
Kezem elengedve, senki nem fogja,
Arcomat puha kéz, nem simogatja.
Lelkem kihalt, üres papucs csak a testem,
Égre a gyönyört, már nem festem.
Izzó lávám hamuba vész,
Magával ragad, s elkap a félsz.

Takarj be kedvesem, meleg takaróval!
Szoríts magadhoz, ölelj két karoddal!
Űzném a magányt, menekülnék,
Ha rajtam múlna, soha ki nem hűlnék.
Égő szívemre oltást hoz egy hang.
Vajon meddig él, míg meg nem hal?
Szeretnék tovább, s még tovább,
Míg erőm bír, s visz a láb,
Míg érzem, hogy van kiért, s van értelme,
Amíg a földön vagyok, s itt élek benne.
S utána is, a sötét hideg sírban,
Ahol előre, bánatom már elsírtam.
De akkor inkább egy sziklán haljak,
Mint hogy éhes kukacok marcangoljanak.

Legyek virág, mit kedvedre simogathatsz.
Ha úgy tetszik, felé hajolva megillatozhatsz.
S virágporom édes nedűjét,
A méhecskék raja hordja szét!
Ott legyen minden kis zugban,
Falevélen, könyvlapon, mézes csuporban!
Lássák, ízleljék, érezzék, ki voltam,
Míg földi testem elhal majd a porban.
Csak emlékem lesz, mi tovább él,
Míg feléleszt másban majd a remény.
Mosolyom, szemem villanása ugyanaz,
Újra kezdhetem, s élhetem kínzó utamat.

2005.07.13.