Angyal verses oldala

Egy nap az évből, mely oly emlékezetes.
Két távoli pont közt lévő kapcsolat.
Olykor elsétálások egymás mellett,
Izgató, lelket bizsergető varázslat.

Egy kívánság szállt az éterben, egy álom.
Te teljesítetted nekem barátom.
Minden percben gondolatom ott marad.
Elmúlt pillanatom aranyporban ragadt.

Majd jött egyik szürke nap a másik után,
De csak az ürességet látni amott.
Idegenek közt elveszve maradok,
De mindent őrzök magamban, amit adott.

S elért egy véletlennek tűnő alkalom,
És örömöt szült a bizonytalanság.
Napról-napra, percről-percre biztosabb,
Eltörölt, homályba veszett tudatlanság.

Láthatatlan utam láthatóvá válik.
Elhagyom ím, a félretaposottat.
Ösztönös erő hajt, s én bízom benne,
Hát emelém' magamhoz az elhagyottat.

S jelek tűnnek elő, tudatalattiból.
Ott maradt, szájat tátó csodálkozás,
Mert minden adott, s mindennek értelme van.
Hitet tépdeső fénylő elvonatkozás.

Két pont között legrövidebb az egyenes,
Nekem mégis hosszú, kusza, kanyargó.
Gondolod, s legyintesz nagyot reá,
Bár már látod nemes harcom, mely aranyló.

Ha látnám sorsom előre, messiás lennék,
Ki ül nyugodtan, szelíd bőrében,
S várja, hogy a halandó megtérjen,
S vívja harcos csatáját, de még éltében.

És Te, aki ott állsz az úton mellettem,
Nézhetsz körbe, áhíthatsz világokat,
De utad végén úgy is csak az marad,
Ki együtt szedte veled "a" virágokat.

2005.07.26.