Angyal verses oldala

Mint kalitkába zárt szomorú madár,
Úgy vergődök most szárnytalan,
És lesem, mikor nyílik majd az ajtó,
S leszek szabad, határtalan?

De hiába várom, egy hang sem hallik.
S csak fekszem bent a sarokban.
Kint süt a nap, emitt fagyos hidegség,
S leszek dermedt, halottan.

És mégis halk neszt hallok a távolból,
És erőtlenül felnézek.
S csillan egy aprócska kis reménysugár,
Mielőtt végleg elvérzek.

Egy árny közelít felém, s kezem fogja.
Meleg, bizsergető érzés.
Testem átjárja a lázas melegség,
És eszembe jut a félés.

Nem megállni az úton, tovább menni!
De félek, késő ébredés.
Emlékem, most feledés és temetés,
Mely megemlékez és bevés.

S szállhat most már szabadon az a madár.
Repítheti nagy vágyait.
Fehér ruhája ragyogóbb, mint a nap,
S teljesítheti álmait.

S nem magányos már, társai mellette.
Megannyi fehér ruhás.
Együtt szállnak más világban, boldogan,
Repíti őket a tudás.

2005.08.11.