(Részlet, egy meg sem született könyvből.)

Mikor fájdalmat érzel, azt hiszed csak a tiéd. Azt hiszed, más nem is tudhatja, hogy milyen érzés. Pedig más is azt érzi. Csak ő is azt hiszi, hogy csak az övé. Ha megtapasztalod, gondolj arra, hogy másé is. Pont ugyan azokkal a tünetekkel, ugyan azokkal a szúró érzésekkel. Éld bele magad más fájdalmába és engedd át, hogy ő is érezhesse. Ne hidd, hogy csak a tiéd! Ne hidd, hogy elég saját fájdalmad. Sosem lehetsz annyira önző, hogy elég legyen.
Nem elég ha elhiszed, meghallgatod problémáját, mert csak sajnálatot fogsz érezni. Abból pedig senki sem kér. Ha megérint más gondja, ha átéled és átszellemülsz vele, sajátodét is könnyen viseled majd. Persze most sokan csóválják a fejük. Ez így van jól. Ez a természetes, az elfogadott, a demagóg elvárás.
De… mindig van egy de. Azoknak, akik túllépnének az elfogadott nézeteken. Mindig van egy harmadik megoldás. Egy harmadik választható út. Sokan kiáltanak most is ezekben a percekben hangtalan, suttogva. Segíts! Vajon hányan hallják? És aki hallja, tudja-e hogyan segítsen?
Ha tudod, más mit érez, ha ismered sóhaját, ha tisztában és tudatában vagy gondjai labirintusának könnyen kezelhetőségével, akkor magabiztos erős kézzel segíteni is tudsz. S ha érzi ezt rajtad, engedni is fogja.
Az igazi támogatás nem az, ha tanácsot adsz. A tanács sokszor csak a Te életedre igaz. Másokét nem, vagy csak részben fedi. Leszűrheti belőle, amit használni tud. Igazából, mai viszonylatokban néha még ez is ragyogón működik. Feltéve, ha nem keveredik bele korrupció, vagy rosszhiszeműség.
Sokszor, sok esetben, csak az idő halad. A probléma viszont marad. Persze joggal mondhatnák, hogy oldja meg mindenki saját maga. De ha hallod a kiáltást, vajon el tudsz e mellette menni nyugodtan?
Ha azt mondod társadnak, - ez így lesz! Vajon hamarabb elhiszi, mintha azt mondod, - lehet, hogy így lesz?
Az igazi segítség, nem abban rejlik, hogy megmondod neki, - ha ezt megteszed pórul jársz. Ekkor mindenki gyanakvó lesz. - Honnan tudja? - gondolná magában. És a bizalmatlanság, bizony rossz tanácsadó.
Mai tudásunk még azon alapszik, (kivéve, ha tudja, hogy oldja meg.) - hogy a dolgok kiforrják magukat és sokszor maguktól megoldódnak. De vajon mindenkinek van elég ideje ahhoz, hogy kivárja?
Senki nem nyújtja oda szívét, lelkét, életét a másiknak. Senki nem mondja fennhangon, - gyere, itt van az életem, segíts megoldani, könnyebbé tenni! Senki nem bízik olyan őszinte tisztasággal az embertársában, hogy ezt megtegye. Az ego gyakrabban lép előtérbe ilyenkor. - Nehogy már! - belső felkiáltás közepette. Hiszen mindenki kíváncsi, hogy mi történik, ha mégis a másik utat választja. Azt az utat, amit saját felelősségére jár. Engedni kell, hagy járja. Saját tapasztalatában tanul belőle. Ha ráér, nem siet, elég hosszú az élete, akkor tegye amit jónak lát.
És ha később sírva jön mégis vissza, ne mondjuk neki, hogy - ugye én megmondtam.
Elég egy tiszta őszinte mosoly, egy ölelés, s egy - gyere, kezdjük újra, megmutatom neked az igazi világot.
Az élet egyik nagy titka, hogy akkor is süt a nap, ha órák óta borús az ég, s esik az eső.
Ne a holnaptól várd a megoldást, az mindig itt van a közelben. Most is, s minden percben. Elhatározás és akarat kérdése csupán. Csak nézz körül, hallgatózz, járj nyitott szemmel és szívvel!
A szenvedő halála, a feltámadás. Ha még éltében éri el.
S nem elég ha nyújtod kezed, tudni kell, miért is nyújtod!
!