Miért hisszük magunkról, hogy nem vagyunk normálisak?
Talán mert a többi embert annak érezzük?

Mégis… néha erősen érzem, hogy nincs igazam, és pont az ellenkezője az igaz.

Az emberek az akaratukat önző módon akarják kicsikarni a másikból. Ha az végképp nem megy, jön a lelki terror.
Amit vagy azért fogad el a másik mert fél, -akár a magánytól, akár az eszközöltetőtől-, vagy azért mert megsajnálja.
Egyik sem jó megoldás. Aki képes e fajta akarattal sakkban tartani valakit, az egyéb aljasságokra is képes.
Az a tüske mindig ott marad, s mindig szúrni fog. Hiába fekteted -meleg napsugarak közepette-, puha ágyba.
Meleg lesz az igaz, de hogy kényelmetlen is az biztos.

Sose tedd magad teljesen függővé az érzéseidtől!
Néha gondolkodj is. Nem biztos, hogy a szív szava mindettőtöknek egyformán bejön.

A rossz szájízt, -amit esetleg egy elutasítást követően érzel-, ne élces iróniával édesítsd!