Nem lehet ezerféleképpen köszönni, beszélni… megértetni magunkat. Vannak szavak, történések, kérdések… amik mindig ugyanazok maradnak. De ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy unalmas, és megszokott. Nem kell mindig a változatosság. Kell az állandó is. A "mindig". Az ugyanaz. Fontos része az életnek. S az életen belül… az embernek… Annak, aki igényli.
Néha azt hisszük, e nélkül is tudja a másik. Igen. Tudja. De mégis kell éreztetni újra és újra. Ugyanúgy fontos, mint levegőt venni. A lélek ebből él tovább. Ebből virul. Mert jó neki az ismerős érzés, történés.
Nem véletlenül vagy Te a "tokja". Te tudod a legjobban mások szavai által boldoggá tenni. És a kis huncut… oda visz ahova csak akar. :) Oda kanyarintja utad, ahol neki a legmegfelelőbb. Oda, ahol a legkedvezőbben bírja ki a még hátralevőt… benned.
Ha furcsa gondolataid támadnak, Ő gondolkodik. Ha csak nézel… de nem látsz… akkor Ő lát. Az állandó benned… folyton változik. Izzik, mint a reggeli nap. S mégis változatlan.
Ne hidd, hogy mindig az új az izgalmas, vagy az érdekes.

Add a változatlant, hogy változhasson bennem az, ami állandó. Ami felsőbb minden gondolatnál… s minden érzésnél. Add az örök izzást, hogy újra és újra fürödhessek benne. S Te magad légy a sodrás… lelkem tengerében.