Mindennek és mindenkinek megvan a maga helye, értelme, és célja a világban. Az énmeghatározás fő célja, hogy tudd - ki vagy, és miért? Valamint, hogy ennek a két alapvető létmeghatározó dolognak együtt véve - mi az értelme?
Rengeteg kérdést felvet a gondolat. Sokra még nem ismeretes a válasz. Sokat pedig nem akarunk észre venni.
A rohanó mindennapok közepette nincs türelmünk ezen morfondírozni. Talán nem is kell. De akkor miért tesszük mégis? Mi hajt afelé, hogy tudjuk - kik vagyunk és miért vagyunk?
Lehet, hogy most mosolyogsz, vagy legyintesz, s azt mondod - Minek ez? Csak éljünk!
Igen. Azt tesszük. De hogyan és miért?
Kiállsz a publikum elé, s azt kiáltod - Én tudom ki vagyok!
Persze. Ismered neved, eredeted. De az igazi éned csak ott lapul és vár belül. Vár, hogy kiszabadítsd!
Könnyü definiálni egy szabályt. De nem könnyű betartani. A káosz uralkodik mindaddig, míg nem tudod megfejteni.
A nap hiába mosolyog rád mindennap, ha te magad nem látod szépségét. Csak akkor válik láthatóvá számodra is, ha nem csak te kelsz fel reggel, hanem belső éned is.
Háromdimenziós világunk betegsége a hitetlenség. Mindaddig nem lépsz a negyedig-dimenzióba, míg léted alapját tudatosan nem tudod irányítani. S ehhez elengedhetetlen - az akarás mellet - az, hogy ismerd magad. Egész emberi, s univerzumos mivoltoddal együtt. Legyen fogalmad afelől, hogy mik a "határaid". S azon belül - és kívül is tudj lavírozgatni minden nehézség nélkül. Szabadon, és magabiztosan.
Joggal kérdezed: - Hogyan ismerjem meg?
Erre csak azt tudom felelni: - Figyelj!
Figyelj a jelekre. Nem csak tested, - tudatod jeleire, hanem környezetedére is.
Az információ áradat körül ölel. Magába zár, s elringat. Szinte gyermeki játék az, ahogy megmutatja magát. S egyben tovább tanít. Csapdába esel, ha hiszel az első "örömnek". Ha ott maradsz az első élménynél, és azt hiszed megtaláltad, nagyot tévedsz. Tudni, - és legfőbbképp - merni kell továbblépni.

A filozófia lélektanának egyik definíciója a létfogalom meghatározása. Aki ennek eredetét, magyarázatát, tudatos mivoltát keresi, az szintén egy helyben toporog.
A lényeg nagyon egyszerű. Nem kell meghatározni. Hiszen nem is lehet. Hiszen mindenkinél más. Mint ahogy nincs két egyforma tojás sem. Ha elhiszed, hogy az amit olvasol rád is igaz, akkor rólad mintázták a naivitás szobrát. Ezt érezni kell, s nem megtanulni másoktól.

Miért hiszünk szüleinknek, tanárainknak?
Csak azért mert okosabbnak tartjuk őket magunknál?
Vagy azért, mert így gyorsabb, egyszerűbb, és könnyebb a tudás szerzés?
Rohanó világunkban ez az elfogadott. Csak az a baj, hogy így nem sajátos a tudatszintünk, hanem hozott, és szerzett. Mások tapasztalata, és tudása által.
Csak vegyünk egy egyszerű példát.
Azt mondjuk gyermekünknek: - Vigyázz, mert megéget a tűz!
Ő elhiszi. Úgy, hogy legtöbbször meg sem tapasztalja. Csak később ébred rá, hogy valóban érezhetően és fájdalmasan éget az. Vagy még egy példa: Tudod, hogy ha elgázolnak, az fáj. Anélkül is tudod, hogy valaha érezted volna. Miért?
Talán azért, mert elhiszed. Ugyanígy negyedik-dimenziós létedet is elhihetnéd.
- Hogy tudsz szállni, mint a gondolat.
- Hogy beszéd nélkül kommunikálsz és érteted meg magad.
- Hogy ismered az idő határait, s annak átlépését… stb.

S ha elhiszed, hogy ez egy tudatos írás, s nem egy feltételezés… Hm… bármi lehetséges. A mai tudásszintünk erre képes. HOgy elképzelje azt, ami lehetséges lehetne.

Merjük ismerni igazi énünk, s merjük használni kapott tudatunk!