Az élet velejárója. Ha van öröm, van bánat. Ha van szeretet, van gyűlölet. S ha van bizalom, van csalódás is.
Végül is fontos tényező.
Az ember csalódás nélkül észre sem veszi, hogy mennyire fontos dolog tartozott az életéhez. Csak éli, de nem néz bele mélyebben. Kell hozzá egy csalódás, hogy visszanézzen... belemélyedjen. Ilyenkor át is értékeli. Talán még újra is éli. Lepereg előtte, mint élete halála pillanatában. Talán felbukkan még az is, hogy hol romlott el. Jobbik esetben azonnal rájön.
De mivan, ha csak évek múlva... esetleg már túl későn...?

Egy dologra mindenképpen oda kell figyelni. Mégpedig arra, hogy ne inoghasson meg a bizalom. Semmitől. Négy oldalról támasszuk meg jól. Kétség se férjen hozzá. Rossz szó se bántsa. Szilaj keménységgel, rendíthetetlenül álljon az. S főleg a kis résekre ügyeljünk, ahol bebújhat az álnokság kihasználva naívságunkat.

Mindenki hibázhat. A mi részünk megbocsátani, elnézni a hibákat.

Az idő erre is gyógyír.