Ott felejtett kalász egy búzatáblán. Éhínség aranyló kincse.Utolsó remény egy korgó gyomornak.Nyisd fel szemed, s ordítsd – Itt vagyok!

Vézna testű nyakiglábak, mint megannyi madárijesztő.
Hangyaként futkosnak a száraz kórók közt… Azok meg felsértik lábukat.
Vérszagra gyűlnek most az éhes hiénák. Üvöltésük kettészakítja a teret.
Iszapos tómedréből száz gém repül fel ijedten, vészt jósolva a messziben ücsörgő juhásznak.
- Ideje behajtani a nyájat.
Beeee – béget az éhesen maradt bárány.
- Ma sem lesz tele a bendőd – szól neki, s csap egyet botjával keskeny hátsójára.
- S az új nap még soványabbá tesz…

Nem lóg kolbász a szalonna szagú padláson. A gazda is már csak emlékekért jár fel.
Telik a nap. Megint köles rotyog a fazékban. Jó kis köles.
Holnap már ez sem lesz…

2007.08.28.